Szent István Bazilika, Budapest
2006. szeptember 16

A teljes dokumentumot ITT töltheti le.

Szent István Bazilika, Budapest
2006. szeptember 17

​​​​“…ÖVÉK A MENNYEK ORSZÁGA…” (​mozaik Sára testvér életéről​)​

Elhangzott 2006. szeptember 17-én Budapesten, a boldoggáavatási szentmise előtt.

Ahol nem jeleztük, az idézetek Sára testvér Naplójából és egyéb írásaiból valók.

I. BEVEZETŐ RÉSZ

1.ÉNEK

Életünk Krisztus élete,
életünk az Atya szeretete,
életünk az Egyház Szentlelke,
Életünk, életünk Krisztus
Életünk Krisztus, alleuja
Éleünk el van rejtve Őbenne
Éleünk Krisztus, alleluja,
Életünk Krisztus.

A tömeg láttán Jézus felment a hegyre. Ott leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitott ajkát, és így tanította őket.
Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok a sírók, majd megvigasztalják őket.
Boldogok a szelídek, övék lesz a föld.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.
Boldogok az irgalmasok, majd nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tisztaszívűek, ők meglátják az Istent.
Boldogok a békességesek, ők Isten fiai.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, övék a mennyek országa.
                                                                                                                                Mt 5,3-10.

Köszöntő

Dicsértessék a Jézus Krisztus.
Tisztelettel és örömmel köszöntünk mindenkit, aki ma velünk együtt ünnepli egy magyar szerzetesnő, Salkaházi Sára, szociális testvér boldoggáavatását. Életének mindössze 45 éve alatt Isten kegyelméből eljutott a szeretet teljességére, életének csúcspontjaként pedig, 1944-ben, a vértanúságra, és most már látja az élő Istent. Boldog, mert övé a mennyek Országa. Életének fényét és példáját pedig ránk hagyta, ránk, kortársaira, és bizonyítja, hogy itt és most, a modern korban is lehetséges az életszentség. S mivel magyar földön majdnem ezer éve nem ünnepeltek boldoggáavatást, ezért ma különösen összekapcsolódhatunk nemcsak a világegyházzal, hanem népünk történelmével a magyar szentek Árpádházzal kezdődő közösségével is.
A szentmisét megelőző órában most Salkaházi Sárára emlékezünk. Felidézzük Isten- és emberszeretetben kiteljesedett életét a Szentírás, ránk maradt személyes Naplójának részletei, a szociális testvérek alapítójának, Slachta Margitnak gondolatai, és egyéb egyházi dokumentumok segítségével. Imádkozzunk, énekeljünk, készüljünk együtt.
Az Egyház ünnepe ez, az Isten ünnepe, az ember ünnepe. A Boldogmondások ünnepe és beteljesedése.

ÉNEK

Életünk Krisztus, alleluja
Életünk el van rejtve Őbenne
Életünk Krisztus, alleluja,
Életünk Krisztus.

II. A BELÉPÉSIG

“Az Istennek szentelt élet, mely mélyen az Úr Krisztus példájában és tanításában gyökerezik, az Atyaisten ajándéka .Egyházának a Szentlélek által. Az evangéliumi tanácsok vállalásával Jézus életének lényeges vonásai – a szüzesség, a szegénység lés az engedelmesség – sajátos és állandó jelleggel láthatóvá válnak a világban, és a hívők tekintetét ráirányítják Isten Országának arra a misztériumára, mely már most jelen van és hat a történelemben, de mennyei beteljesedését még várja. Évszázadokon át mindig voltak férfiak és nők, akik az Atya hívását és a Lélek indítását követték, és a Krisztuskövetés e sajátos útját választották, hogy osztatlan szívvel adják oda magukat Krisztusnak. Mint az apostolok, ők is elhagytak mindent, hogy Nála maradjanak, és Hozzá hasonlóan Isten és a testvérek szolgálatára szenteljék magukat.”
                                                                                                    / II.János Pál: Vita Consecrata 1§/

Mikor még gyermek volt még Izrael, akkor szerettem meg őt. … Emberi kötelékekkel, a szeretet bilincseivel vonzottam őket. Olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt. Lehajoltam hozzá, hogy ételt adjak neki.
                                                                                                                                  /Oz. 11. 1. 4./

Nagyapám, a múltszázadbeli idegenből ideszakadt kassai polgár épített egy hotelt! A szálló mellé azonban épített egy olyan termet, amely azóta is a művészet hajléka mostanáig. Mert nem a fényes bálok, sem a nagy bankettek a lényegesek annak a teremnek az életében, hanem a művészi estek, hangversenyek… templom lett az is, a művészet temploma, ahol a művész múzsájának, a közönség művészének hódol!

Mikor tanítónő voltam, II. elemis cigánytábori kisfiúkat tanítottam. Egy tízpercben az egyik rongyos, kopott kisfiú egy hosszú harisnyát húzott elő. A harisnyából egy nagy halom gombot szórt ki a padlóra. A többiek körülállták, és úgy csodálták a kincseit. Odamentem én is megcsodálni a kis vacak, értéktelen, de neki mindennél többet érő gombokat. Mikor visszamentem a katedrára, odajött hozzám: – Ezt a két gombot a nénikének adom!- mondta büszke örömmel, és kis maszatos tenyerén két gombot nyújtott felém. Egy másik fiú önkéntelenül felkiáltott: – A két legszebb gombod, Gyuri! Ma is úgy őrzöm, mint életem egyik legszebb emlékét. A kis Kovály Gyuri két legszebb, legértékesebb gombját nekem adta!…

III. A BELÉPÉS

ÉNEK

Áldott légy, Uram, áldott légy
Áldott légy, Uram, áldott légy
Áldjon a föld, és áldjon az ég
Áldott légy, Uram, áldott légy!

Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat, amint magas és kiemelkedő trónuson ült… Ekkor így szóltam: Jaj nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, mégis a Királyt, a seregek Urát látták szemeim! Ere odarepült hozzám az egyik szeráf: kezében parázs volt… Hozzáérintette számhoz, és így szólt: Ím, ez megérintette ajkadat, és eltűnt bűnöd, és vétked bocsánatot nyert.
Majd hallottam az Úr hangját, amint mondotta: Kit küldjek el? Ki megy el nekünk? Erre azt mondtam: Íme itt vagyok, engem küldj!
                                                                                                                             /Iz 6, 1. 5-8/

Egyszer aztán, minden előre meghatározott cél nélkül, csak úgy barátságból elkíséred ismerősödet valami gyűlésre. Nincs szándékodban az egészet végigülni, mert más programod van. Mégis, mikor odaértek, magad se tudod, hogy történt, de egyszer ott ülsz te is. Sok fiatal lányt látsz magad körül. Valami mozgalomba cseppentél bele, azt már látod. De ezen most nincs időd töprengeni, mert valaki épp most lép oda a leányok elé. Beszélni kezd. De veled mi történik, azt nem tudod. Máskor, hasonló körülmények között, értelmesen szoktál viselkedni. Figyelni szoktál. De most csak hangfoszlányok jutnak el hozzád: “szociális problémák… szociális felelősség… szociális munka… mozgalom… közvéleményt kell teremteni, tömegekre hatni… harcolni kell jogokért, törvénymódosításokért… hogy kevesebb legyen az ápolásra szoruló beteg, az erkölcsileg elcsúszott, a nyomorban élő ember… hogy van egy társaság, a Szociális Testvérek Társasága, amelynek feladata, hogy erre az ezerféle társadalmi munkára neveljen lélekben megszentelődött, hivatásos és képzett munkásokat” A többit már nem is hallod, csak nézed a beszélő testvért. Mintha egyesegyedül neked beszélne. Mintha már régen ismernéd, egy családból valónak érzed magadat vele… Talán még nem is érted egészen, mit mond. Nem is tudod, mi az ami ide, ebbe a mai időkbe alakult társaságba vonz… de hogy valami vonz, az biztos. Nem is valami, hanem Valaki. Maga a jó Isten, aki a te hivatásos életednek ezt a keretet szánta. És egyszerre egészen megnyugszol, mint aki megtalálta, amit keres. Még mindig ott ülsz a gyűlésen. Egy leány valami igen jól sikerült rendezvényről beszél. Mindenkit nagyon érdekel, de a te gondolataid egészen máshol járnak…

“A Szociális Testvérek Társaságát a legújabb idők hívták létre. Benne az ősi szerzetesgondolat a legmodernebb fejlődés élén való haladáshoz kapcsolódik. A Társaság teljesen átéli és kifejezi a hivatásos élet lényegét, a léleknek isteni szeretetben való jegyesi átadottságot, de a munkában eddig nem ismert mozgásszabadságot ad tagjainak…”
                                                      /Slachta Margit: A puszták rejtekéből az élet centrumába 1928/

Méltó vagyok a fogadalomtételre? Méltó vagyok a hivatásra? …nem, nem, és százszor nem. Két évvel ezelőtt még cigarettázó, mulatozó, könnyelmű ember voltam… És lám, tegnap mégis ott térdeltem, és mondtam, kicsit meghatottan, kicsit akadozó nyelvvel: – Édes megváltóm, Uram, Jézus!

IV. FOGADALMAS ÉVEK

ÉNEK

Teremts bennem tiszta szívet, ó, Uram
Az erős lelket újítsd meg bennem.
Ne vess el engem a te orcád elől
Szentlelked ne vondd meg tőlem
Támogass az engedelmesség lelkével
Szabadításod örömét add nekem!

“Azt mondom tehát, Lélek szerint járjatok, és ne teljesítsétek a test kívánságait…A Lélek gyümölcsei: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás…Ha a Lélek szerint élünk, járjunk is a Lélek szerint!”
                                                                                                                       Gal 5,16.22.25

Uram, Istenem mivel szolgáltam rá jóságodra? Mivel érdemeltem meg, hogy nekem ilyen szép, mély boldog, tartalmas életet adtál? Hogy engem ilyen szép világba vezettél?… Meg akarom becsülni teljes tudatossággal a hivatásos életet, felszítani a legmélyebb hálát, hogy ebben részem lehet. Minden nehézség mellett milyen szép és jó ez… Alleluja! Ma már nem mondhatok semmi mást, csak azt, hogy áldott legyen az Isten. Alleluja, alleluja, alleluja.

Indulatos, heves, ideges, szenvedélyes vagyok, pedig szeretlek Téged!
Engedetlen, makacs, dacos vagyok, pedig szeretlek Téged!
Nyugtalan, kapkodó, zavart vagyok, pedig szeretlek Téged!
Sötét, irigy, méricskélő vagyok, pedig szeretlek Téged!
És még mennyi minden volna bennem, ha Te nem szeretnél engem!
Én hűséges akarok lenni és maradni mindhalálig. Hűséges, mindenen keresztül!

Kevésben hűnek lenni nagyon nehéz. A hősies, nagy dolgokra mindig hajlamosabbak vagyunk. S ez érthető is, mert maga a nagyság lendít előre, erőt ad arra, míg a kis dolgok mellett elmegyünk, észre sem veszzük, nem tartjuk fontosnak. Mennyit pazarlunk el így! Mennyi alkalom van a kevésben való hűségre, és hogy pazarlom az alkalmakat!

Könnyen tudok szeretni. A szeretet az Úr adta nekem. Mennyivel nehezebb azoknak, akik nehezen tudnak szeretni. A szeretetet kamatoztatni kell… Milyen kovász vagyok a közösségben? A testvér azt mondja, hogy jó. De ez nem az én érdemem. Viszont az én hibám, ha savanyítom. Kettőzötten hibás, mert olyan adottságaim vannak, hogy kelesztenem kellene… Ott akarok lenni, amikor valaki más árnyékot vet, és napfényt akarok szivattyúzni közéjük. Édes Istenem, Te adtál nekem olyan ajándékokat, amiket így is fel kell használni.

Krisztusom, Te uralkodjál bennem, rontsd le kicsinyeskedésem szűk falait, hogy tudjak nagylelkű, nagyszívű, mindenkit szerető és mindent elnéző lenni! Amen.

A hit egész embert kíván. Vágyódjál a vértanúság után, s ha ezt – mert ez Isten különös kegyelme – nem is kaphatod meg, legalább a szeretet vértanúságát éld!

V. A KÜLDETÉS

ÉNEK

Indulj és menj, hirdesd szavam
Népemhez küldelek én.
Tövis és gaz, vér és panasz –
Meddig hallgassam én?
Küldelek én, s megáldlak, én,
Csak menj, és hirdesd szavam.
Tüzessé teszem ajkaidat
Gyémánttá homlokodat,
Népemnek őrévé rendeltelek,
Lelkemet adom melléd.
Küldelek én…

Oldd le a jogtalan bilincseket, Bocsásd szabadon az elnyomottakat, és minden igát törj össze. Íme, törd meg az éhezőnek kenyered, és a bujdosó szegényt vidd be házadba. Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elől ne zárkózz el. Akkor majd előtör, int a hajnal, világosságod, … olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek nem apad el vize.
                                                                                                                    Iz. 58. 6b.7.8.a.11.b.

17-én érkeztem meg Komáromba. Fárasztó, nehéz út volt. Az eső zuhogott. Már másnap tanítottam. 26 órám van hetente. 13 osztály. Örömmel csinálnám, szeretném, de nehezen megy. Az elszállásolásom nagyon rossz. Nincs még szekrényem se. Hideg van, nem fűtenek. Mellettem – csak üvegajtó – egész nap zongoráznak. S olyan nagyon egyedül vagyok.

Ma volt a cselédek farsangi tea-estje. 30 lány volt. 3 nagy asztalt terítettünk. Rengeteg ennivaló volt. Uzsonna után gramofonzenére táncoltak. Igen nagy volt az öröm és a jókedv. Nekem fárasztó volt, de mégis úgy örültem. Ha a jó Isten megsegít, jövőre fiúkkal együtt rendezzük. Hétig tartott.

Délután ötig 16 környezettanulmányt csináltam meg. Rettenetes helyeken voltunk. Ilyen nagy nyomort még nem láttam. Igen, a szegénység az még elviselhető, és nem távolít el Istentől, de a nyomor megöli a testet és a lelket. Szegény, szegény emberek!…

Egy szociális testvér fáklya. Bevilágítani az utat az embereknek, amelyen az Úristenhez juthatnak. Égnem kell!!

Elhatároztam, adventben kétszeresen fogom gyakorolni a türelmet. Jó akarok lenni. Jó, jó! Egész szívemmel. Ami jó, az szent. Azt hiszem, a szentség egyik legnagyobb alapja a jóság.

Ma különös dolog történt. Elővettem kész regényemet és elolvastam. És különösen hatott rám. Nagyon tetszett! Hirtelen becsomagoltam és elküldtem.

Isten veled, drága szép Komárom! Nagyon sokat szenvedtem benned, és talán éppen ezért nagyon szeretlek! Drága kis gyermekeim, mezítlábas fiúk, piszkos kis lányok, szegények, kedves munkatársak, bencések, girbegörbe utcák! Édes szép Komárom, Isten veled! Kimondhatatlanul nehéz eljönni.
Du. három körül érkeztem Losoncra. Szép, barátságos itt minden. Minden erőmmel az Istent akarom szolgálni.

 Édes testvérem!
Hosszabb levélben szerettem volna megköszönni kedves soraidat, amelyeket örökfogadalmamra küldtél. Az eredeti Alleluja helyett új jelmondatot választottam. Ecce ego, mitte me – Íme, itt vagyok, küldj engem!

A máramarosi havasok ontják lefele a hideget. Állandóan 20-25 fokos hideget mértünk. A lakás is elég hideg, ablakomon egy ujjnyi vastag jég, nem is lehetett kinyitni. Úgy felöltöztem néha, mint egy jegesmedve. Mégis kezem-lábam elfagyott. …Templomban való fázásaimat felajánlom a papért, különösen kézfázásaimat az ő kezeiért. Általában szeretném megszentelni a fázásaimat, felajánlani azokért, akiknek nincs tüzelőjük és meleg ruhájuk.

A rahói járás összes körjegyzőit bejártam, tisztelegtem, tárgyaltam. Gondolhatod, milyen munkát jelentett. Az egyik közömbös volt, lelkesítenem kellett, a másik túl lelkes, lecsillapítani, a harmadik elkeseredett, a negyedik bizalmatlan, az ötödik nem kis akart szóbaállni, sok a dolga, stb. És mégis mindegyiket meg kellett nyerni hála Istennek, sikerült is.

Új beosztást kaptam, nemsokára el kell mennem Técsőről. Örülök, mert visszakerülök az Anyaházba, de fáj a szívem, mert szerettem itt lenni, szerettem munkakörömet, az embereket, a helyet… Most szeretettel, türelemmel bevezetni utódomat. Fogadd el, Istenem! S végül is, mit akarok? Ecce ego, mitte me!

Nem magamnak dolgozom: még csak nem is a Társulatnak: hanem a társulat elöljáróinak megbízásából Istennek: fáradhatatlanul. Szeretni mindent, amivel dolgozom! Gépeket, papirost, tintát, festéket!
Minden munkámnál, ami a nap folyamán elém kerül, arra akarok gondolni. Ezt az Úr kívánja tőlem. S ehhez mérten végzem. Érzem a felelősséget. Sok talentumot kaptam, nagyon meg kell sokszoroznom őket. Nagyon kell szeretni, nagyon kell dolgozni.

VI. AZ ÜLDÖZÖTT ÉLETEK MENTÉSÉNEK IDEJE

ÉNEK

A fényem, Jézus, te vagy,
Ó jöjj, és ragyogd be az éjem,
Ó jöjj, ó jöjj, És ragyogd be az éjem!

Szeretteim, örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsősége napján majd ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért szidnak benneteket, mert a Dicsőség lelke, vagyis az Isten lelke lebeg fölöttetek.
                                                                                                                    /1.Pét. 4.13-14./

HISZEK AZ ATYAISTENBEN
Mindenek teremtőjében
Minden embernek atyjában
Minden létezőnek birtokosában
Minden hatalomnak kútfejében
Minden jognak forrásában
Minden törvényszerűség szerzőjében
Mindenek jutalmazójában és büntetőjében
A mindenség kormányzójában
Mindenek uralkodójában
Minden számonkérés urában
HISZEK TEREMTŐ ATYÁNKBAN!…

VALLOM, HOGY
Embernek ember, szervezet állam nem birtokosa,
Ember embernek szervezetnek államnak nem tulajdona
Isten ellen nincs törvényhozás,
Az Ő szent akaratával szemben bűn a jogfosztás
Ember nem engedheti meg, amit Isten nem akar,
Földi hatalom nem tilthatja meg, amit Isten megenged
Nem parancsolhatja, amit Isten tilalom alá vetett.
Hiszek Teremtő Atyánkban, Mindenek Urában!
                                                                /Slachta Margit VILÁGNÉZETI CREDO részlet. 1943./

Mit tett Elizeus? Először imádkozott, aztán saját teste melegével melegítette fel a halott fiút. Imádkozni, és testem melegével, vagyis életemmel, példámmal hatni másokra! Ehhez pedig állandóan s mind jobban szítani szívemben az Úr Jézus iránti szeretetet. Csak ez a szeretet melegít és hat kifelé is.

“1943. január 1.
Neked írok, aki könnyesen és gondterhelten állsz az újév küszöbén, és nincs pillanatod, mikor nem gondolnál bevonult atyádra, férjedre, fiadra…Ó, mit meg nem tennél, hogy biztosítsd számukra ott kint a Gondviselés védelmét hideg, eső, szél, ingovány, viszontagság, ellenséges golyó, kegyetlenség ellen… Akarsz a veszedelmek közepette szeretteidnek kettőzött isteni segítséget? Fogadd szívedbe mások sorsát, …fogadj szívedbe egy munkaszolgálatost, akit a korszellem kizár a testvérközösségből. Merd ezekben a halálosan komoly időkben szívedből kiűzni a közönyt, a szeretetlenséget, a gyűlöletet – merd bent, a szíved legmélyén testvérednek elismerni azt a másik anyát és fiát, merd befogadni fájdalmát, és hordani segíteni keresztjét. És merj tenni. “
                                                                                                        /Slachta Margit: Újévi levél./

Odaadás Istennek. Azt hiszem, ez a titka mindennek. Teljes és egész önátadás. …Mindig és mindenben Isten akaratát keresni. Ma is… Mi akarsz, én Uram, Istenem? Ecce adsum ecce ego, mitte me! Ecce ego, suscipe me! Itt vagyok, engem küldj, itt vagyok fogadj el engem!

VII. A VÉRTANÚSÁG

ÉNEK

Jézus, életem, erőm, békém,
Jézus, Társam, örömem!
Benned bízom, Te vagy az Úr,
Már nincs mit félnem, mert bennem élsz!

Testvérek, az Isten irgalmára kérlek titeket, adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul! Ez legyen szellemetek hódolata. Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodásotokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes előtte, mi a kedves és mi a tökéletes.
                                                                                                                        /Róm 12,1-2/

Tele van a szívem-lelkem lobogó lelkesedéssel! Az indítást, hogy életemet illetve halálomat ajánljam fel a testvérekért, követhetem! Előterjesztettem elöljárómnak, lelkiatyámnak, és engedélyt kaptam! A boldogság első mámorában eltűnt az a természetes borzongás, ami eddig szorongott bennem. A felajánlást már összeállítottam. Most még meg kell várnom Margit testvért, s akkor felajánlhatom magam. …

Íme, szolgám diadalmaskodik…
Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri a szenvedéssel…
Sokakat megigazultakká tesz szolgám
Mivel gonoszságaikat magára vállalta… sokak vétkeit hordozta
És közben a bűnösökért imádkozott.
                                                                                                     /Iz 52,13. 53,10.11.12/

Ahogyan ott ültünk az óvóhelyen, a sötétben, halk morajjal, s mi tagadás remegéssel a szívünkben… imádkoztunk a városért, a várost védő katonákért, a úgy éreztem, a támadókért is kell imádkoznom. Nekik is halhatatlan lelkük van, és értük is meghalt a Krisztus, nemcsak minket bombázhatnak, de ők is lezuhanhatnak, őket is lelőhetik, és a támadó és az áldozat talán egyazon percben jelenik meg az Úr előtt… Talán az értük mondott röpke fohász szerez nekik irgalmat!

Hallom sokak gyalázkodását Rettegés mindenütt. Jelentsétek föl! Feljelentjük. Még azok is, akik barátaim volta, bukásomra lestek… De az Úr, mint hős harcos, mellettem áll…
                                                                                                                       /Jer 20,10-13/

Nem a dinamit, nem az ekrazit, nem a bomba rombol, pusztít, hanem az ezeket irányító lelkület: a gyűlölet. A gyűlölet gyászba, fájdalomba dönt. A szeretet könnyet töröl, megvigasztal. Mi szeretet akarunk. És igazsággal akarunk építeni. Nézzük az igazságtalanság roppant hatását a világ életében: határokat töröl el, tűzzel-vassal pusztít, kiirtja népeit, határokat von, sorompókat állít fel… fajokat lázít egymás ellen. Az igazság, elismeri más országok jogát az élethez, ledönti az elválasztó sorompókat. A különböző fajok sajátosságaiban Isten különböző gondolatait ismeri el. És azt mondja: egy Atyának vagyunk gyermekei, egyformán jogunk van éli, s ezért összefogva kell támogatnunk egymást. Az igazságtalanság a nemzet életében a nemzetiségeket egymással szembe állítja, az igazság egymás mellé igazítja őket.

Egy hajdani menekített vallomásából

12 éves kislány voltam, a budapesti gettóban éltünk a családommal. Nagyszüleimet már elhurcolták a halálba, apámat elvitték Borba munkaszolgálatra, anyámmal maradtam. Iszonyatokat láttam magam körül, és olyan rettenetesen féltem, hogy el akartam dobni az életet. Kórházba kerültem, és onnan menekítettek minket tovább a szociális testvérek Thököly úti Anyaházába. Itt a béke szigetére találtunk a a főnöknő, Slachta Margit, és a többi testvér, köztük Salkaházi Sára fenntartás és feltétel nélküli szeretete miatt. Újra gyermekként tekintettek rám, feloldódott a félelmem. Kislányként is éreztem, hogy Margit testvér országos gondokkal és felelősséggel küzd, mégis, ha velem foglalkozott, maga volt a szelídség, és úgy éreztem, kizárólag én vagyok most a fontos neki. Margit testvér a menekített professzorokból tanári gárdát szervezett, akik nekünk, gyerekeknek órákat adtak. Az idő így nem keserűséggel, hanem a normális élet folytatásaként telt. Hitetlen zsidó kislányként folyton a kápolnában ültem, mert elragadott az Isten jelenléte, és a testvérek ezt is szeretettel viselték. Kimondhatatlan örömöm volt, amikor Margit testvér aztán engem és anyámat szükséghelyzetben megkeresztelt. A Margit nevet kértem. Később elkerültünk a testvérektől, majd anyámat is elhurcolták a nyilasok, én pedig árván visszamentem az Anyaházba. A szociális testvérek megígérték, vállalják felnevelésemet, taníttatásomat. Apám visszatért a munkaszolgálatról, és később ő is megkeresztelkedett. Mára még az unokáim is katolikus házasságban élnek, így nevelik a dédunokáimat. Ha az akkori Anyaház mellett megyek el, még felismerem, hol volt a a kápolna és a mi szobánk.

 Egy izraeli asszony vallomásából

Sára testvér a holokauszt idején megmentette a nagymamámat és az édesapámat. Kassáról vitte magával az édesapámat, aki akkor négyéves volt, és a nagymamámat a Balatonra, a testvérek Jankovich-telepi házába. Édesapám mesélte, milyen kedves volt hozzá Sára testvér. Úgy vagyunk ezekkel a dolgokkal, amikkel együtt növünk fel, hogy meg kell érnünk hozzá, hogy megértsük, mi az amiről állandóan hallunk. Ezért látogattam Magyarországra. Nehéz azt tudni, hogy valaki személyesen az életét adta az emberért. Salkaházi Sára és Slachta Margit kb. 1000 zsidó életét mentette meg. Már az eszemet sem tudom, mikor ismertem meg kisgyerekként Sára testvér nevét. Sokáig azt hittem, hogy a testvér az a vezetékneve. Ne rég jöttem rá, hogy ez azt jelenti: valakinek a testvére…

Ismerem cselekedeteidet… Bár kevés az erőd, mégis megtartottad igémet, és nem tagadtad meg nevemet. …íme, megteszem, …hogy megtudják, hogy szeretlek téged. Aki győz, azt oszloppá teszem Istenem templomában, és ráírom Istenem nevét, és Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, amely leszállt, az égből Istenemtől, és saját új nevemet.
                                                                                                                      /Jel 3,8.9.b.12/

ÉNEK

Ruah, Ruah…
nem erőszakkal, hatalommal,
de Jézus Lelkével élünk…

Szemtanú vallomások 1944 december 27-éről

“…katonabakancs lépések dübörögtek… egyszercsak felpattan az ajtó, és ott állt Sára, mögötte a nyilasok. Mikor mondták, hogy elviszik, rózsafüzérért nyúlt, s csak annyit mondott: Igen. – Ide engedjenek be egy pillanatra! – szólt, és előrejött a tabernákulumig. Két nyilas utána. Sára féltérdre ereszkedet, és az örökmécs fénye az arcába ragyogott… határozottan emlékszem, hogy azt gondoltam: Istenem, ez a Sára szent! A két nyilas is meghőkölt a látványtól. Alig telt el pár másodperc, az egyik marcona nyilas megragadta és rákiabált: – Gyerünk már! Majd imádkozhatsz még az éjszaka! – És akkor ő felállt, de békével, az valami csodálatos volt…”

“Mielőtt a Dunaparton a sortűz eldördült volna, egy alacsonytermetű, rövid feketehajú nő valamilyen megmagyarázhatatlan nyugalommal kivégzői felé fordult… majd letérdelt, és égre emelt teki​​ntettel nagy keresztet vetett magára…”

Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számlálni. Minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből álltak ott a trón és a Bárány előtt. Fehér ruhában voltak, kezükben pálmaággal. Hangos szóval kiáltották: Üdv Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak …Ezek a nagy szorongattatásból jöttek, ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében. Ezért vannak Isten trónja előtt, és éjjel nappal szolgálnak neki templomában… Nem éheznek és nem szomjaznak többé, nem éri őket a nap sem bármiféle forróság, mert a királyi széken trónoló Bárány lesz a pásztoruk, az élet vizének forrásához vezeti őket.
                                                                                                               /Jel.. 7. 2-4, 9-14/

És Isten letöröl a szemükről minden könnyet. … Látni Fogják az ő arcát, és homlokukon hordják az ő nevét. Nem lesz többé éjszaka, és nem szorulnak lámpafényre vagy napvilágra. Az Úr, az Isten világosítja meg őket, és uralkodni fognak örökkön örökké.
                                                                                                                           /Jel. 22.5/

ÉNEK

A BÉKE NAPJA KÖZEL
NÉZD MÁR FÉNYLIK A JEL
JÉZUS SZÍVE A FÖLDÖN AZ ÉGEN
MINDENT EGYBEÖLEL.

​​Szent István Bazilika, Budapest
2006. szeptember 17
​​
Iz 50, 5 – 9a; Jak 2, 14 – 18; Mk 8, 27 – 35

Kedves Testvérek!

1. „Szenteltessék meg a te neved!” – ez az első kérés, ami legfontosabb imádságunkban, a Miatyánkban elhangzik, abban az imában, amelyre maga Jézus tanított minket. Az isteni név megszentelése a legfőbb kérésünk, a legfőbb kívánságunk. Ez az, ami különleges esetekben még azt is megkövetelheti tőlünk, hogy az életünk árán teljesítsük Isten akaratát. Ha ezzel a gondolattal olvassuk a Miatyánk további kéréseit, világos képet kapunk arról, mit jelent hitünk szerint Isten nevének megszentelése. „Jöjjön el a te országod!” – vagyis jöjjön el Isten uralma az életünkben, mutatkozzék meg akarata a közösség és az egyén életében ezen a világon és az idők beteljesedésével az örökkévalóságban is. Aki szeret engem, megtartja parancsaimat – mondja Jézus. Amikor a Miatyánkban azt kérjük, hogy teljesüljön Isten akarata, nagy dologra kötelezzük el magunkat: arra, hogy mi magunk is mindent megteszünk az ő akaratának követésére.

Szent Jakab apostol leveléből olvastuk az imént: „Mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, belőle fakadó tettei azonban nincsenek… a hit is, ha tettek nem származnak belőle, magában holt dolog.” Keresztény hitünk tehát elemi erővel szólít fel minket az embertársaink iránti szeretet konkrét gyakorlására. Ez a szeretet pedig kívánhat munkát, nagylelkű adakozást, személyes figyelmünk, törődésünk felajánlását a másik embernek. Megkívánhatja azt is, amit önmegtagadásnak szokás nevezni, vagyis, hogy lemondjunk valamiről, amihez kedvünk lenne, amit a magunk számára kellemesnek, hasznosnak, szórakoztatónak, vagy akár szükségesnek találunk.

De Isten akaratának követése néha együtt jár a szenvedéssel is. Izajás könyvéből olvastuk a mai szentmisében: „Az Úr megnyitotta fülemet. Én nem álltam ellen, és nem hátráltam meg. Hátamat odafordítottam azoknak, akik vertek, arcomat pedig azoknak, akik tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek.” Ebben a drámai értelemben hangzanak el az evangélium szavai. Jézus saját kortársainak várakozásaitól függetlenül mondja meg, hogy kicsoda ő. Nekünk pedig nem marad más, mint tanulni tőle. Ezt megtanulni, így elfogadni, és eszerint építeni a magunk életét. Ha azt mondjuk, hogy elfogadtuk őt, hogy mi is a tanítványai közé tartozunk, akkor nem a saját önkényes elképzelésünk szerint kell járni azon az úton, amiről úgy hisszük, hogy az övé. Hanem figyelemmel kell szemlélnünk Jézus személyét. Újra és újra megfontolni, hogy ténylegesen mi is az ő útja. Hogy valójában mit is kíván tőlünk. És lehet, hogy ez nem lesz olyan tetszetős, mint amilyet szerettünk volna. Lehet, hogy nehezebb is lesz, de ha biztosan megérezzük, hogy ez az út az övé, akkor örömmel fogunk tudni ragaszkodni hozzá. Jézus mondja: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét értem és az evangéliumért, megtalálja azt.”

2. Amikor a mai ünnepi szentmisében Salkaházi Sára szociális testvért Szentatyánk, XVI. Benedek pápa döntése alapján boldognak hirdetjük, személyében példaképet és közbenjárót kapunk.

Példaképet a Krisztus melletti tanúságtételről, hiszen ez a keresztény mártírium legősibb értelme. Ez a tanúságtétel pedig, mely egyben Isten nevének megszentelése, megvalósul az élet számtalan tettében, de főként és visszavonhatatlanul, a szó legszorosabb értelmében megvalósul a Krisztus iránti hitből és hűségből vállalt halálban. Salkaházi Sára intelligens, kereső, tehetséges és nyitott lelkű ember volt, tanítói diplomát szerzett, újságírással, szépirodalommal, közélettel foglalkozott. Különleges hivatást érzett arra, hogy életét a szociális szükséget szenvedők szolgálatának szentelje. Ezért fogadta el a szerzetesi hivatást, ezért jelentkezett a szociális testvérek társaságába, amely az 1920-as és 30-as évek fordulóján a megszentelt élet egyik legmodernebb formájának számított. Újságírói tevékenységében, szervezői munkásságában a legszegényebbek segítése mellett, az ingyenkonyhák működtetésén túl különleges szerepet töltött be a nők méltóságának elismerése, az akkori idők női sorsának átérzése. Sára testvér tiszta keresztény tekintete felismerte, hogy a munka, a család, a társadalom terhei iszonyú súllyal nehezednek a gyermekeiket nevelő, dolgozó asszonyokra, a szegényebb néposztályok tagjaira. Foglalkozott Sára testvér a leányifjúsággal, sőt alapítója volt a Katolikus Nőszövetségnek. Ideiglenes fogadalmát 1930-ban, örökfogadalmát csak mintegy tíz évvel később tehette le. Érezte a misszió hivatását is, nemcsak a hittől távolabb álló emberek felé, hanem a távoli világrészekre is. Ezért brazíliai munkára jelentkezett. Erre azonban már nem kerülhetett sor. A hazai szükségletek és nyomorúságok egyre intenzívebb munkát követeltek tőle. Számos helyen működött, így különlegesen nehéz körülmények között Kárpátalján is.

Közben egyre mélyült benne a vágy, hogy egész életét mintegy áldozatul Istennek ajánlja. 1943-ban tette meg azt az önfelajánlását, amelynek szövege ránk maradt. Áldozatul akarta felajánlani magát a szociális testvérek társaságáért, ha az egyházat, a társaságot vagy a nővéreket üldöztetés éri. Drámai dolog az emberi lélek és Isten kapcsolatában egy ilyen önfelajánlás. Sok szent élete mutatja, hogy Isten személyesen figyel ránk, hogy adott esetben, ha szeretetének és bölcsességének úgy tetszik, mintegy szavunkon fog bennünket, és felajánlásunkat a szó szoros értelmében elfogadja. Krisztus szeretete késztette Sára testvért arra, hogy előbb politikai üldözötteket, majd a menekülő, üldözött zsidókat rendházába befogadja, és menedéket adjon számukra. Ha pusztán emberi együttérzésből tette volna ezt, már az is tiszteletreméltó lett volna. Ő azonban Krisztus tanítása nyomán a főparancsra figyelt, a legfőbb parancsra a Törvényben: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből. A második pedig ehhez hasonló: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Nem magányos harcosa volt ennek a szeretetnek. Más kiváló egyházi személyekkel együtt, például Boldog Apor Vilmossal, Mindszenty Józseffel, főként pedig saját elöljárójával, Slachta Margittal és nővértársaival vállalta a kockázatot az üldözöttekért. A Szociális Testvérek Társaságának más házaiban is szervezetten folyt a mentés. Kolozsvári házukban például sok üldözött nőt öltöztettek be a rend ruhájába, a Thököly úti központi házban pedig maga Slachta Margit adott menedéket sokaknak, még férfiaknak is, akiknek olykor a padláson kellett bujkálniuk, akár egy ládában meghúzódva. A nagy félelem napjai voltak ezek, azé a félelemé, amely évtizedekkel később is, akár agóniájuk során napokig tartó kiáltásban tört fel azokból, akik átélték. De a félelem napjai voltak ezek a kockázatot vállaló nővérek számára is. Sára testvér és társai származásuk alapján nem tartoztak az üldözöttek közé. Embermentő akciójuk viszont veszedelmes volt. Ezért féltette Sára testvér a társait, erre is gondolhatott, amikor életét a megmenekülésükért ajánlotta. De gondolt azokra a hírekre is, amelyek a Szovjetunióból érkeztek papok és szerzetesek megkínzásáról és legyilkolásáról.

Méltán mondja Salkaházi Sáráról az Apostoli Szentszék határozata, hogy őt, mint Krisztus hűséges tanítványát gyilkolták meg: cselekvő hitéről életével tett tanúságot. Amikor 1944. december 27-én a Dunába lőtték Bernovics Vilma hitoktatónővel és azokkal a személyekkel együtt, akiket a Bokréta utcai házban rejtegetett, méltóságteljes, lassú, nagy keresztvetéssel fogadta a gyilkos golyót. Azt tanította korábban a fiatal lányoknak is, hogy ne elkapkodva, tessék-lássék vessenek keresztet, hanem öltözzenek bele a megfeszített Krisztusba, azonosuljanak azzal, akire ez a jel emlékezteti őket.

3. Salkaházi Sára vérével tett tanúsága ma is aktuális. Nem úgy aktuális, mint egy hírlapi szenzáció, nem úgy aktuális, mint egy világra szóló látványosság, hanem annál sokkal mélyebben: teremtett emberségünk alapjait tárja fel. Mikor azon a banális, piszkosszürke téli napon elérte a halál, csend maradt utána. Üresen maradt a helye. Élőszóval, de suttogva terjedt a híre, hogy igen, őt is a Dunába lőtték. És előbb a nővérek között, majd mások körében is végigborzongott a felismerés: hiszen akkor vértanú lett! De azután más idők jöttek és más félelmek. Mód sem mindig volt arra, hogy Magyarországról kiindulva egy hivatalos egyházi boldoggá avatási eljárást el lehessen kezdeni. De az idő újabb és újabb bizonyítékokat hozott elő a csendből, és felhangzottak, eleinte halkan, a hála, a meghatottság és az elismerés hangjai. És megjelent a neve a világ igazainak sorában, és megindult 1996-ban a boldoggá avatás hivatalos eljárása is az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében. Mert ötven év múltán is feltárult az emlékezet, mert időszerűnek éreztük, hogy személyében mennyei pártfogóhoz folyamodhassunk és feltekinthessünk egy hitelesen keresztény példaképre. Egy olyan példaképre, amelyet nem messzi évszázadok legendáiból ismerünk csupán, egy olyan példaképre, amely nem uralkodói vagy előkelő környezetben kellett, hogy megvalósítsa a mindenütt nehéz keresztény életet. Olyan példakép ő, aki közel áll hozzánk, aki egyszerű körülmények között élt, aki megtapasztalta a XX. század magyar történelmének nagy viharait, aki az életszentség női példáját adta.

Szükségünk van Sára testvér példájára az idei jubileumi évben különlegesen is. Nemzetünk lelki megújulásáért imádkozunk az engesztelés és a kiengesztelődés jegyében. Azért a megújulásért, amely csak igazságban, igazságosságban és szeretetben lehetséges, azért a lelkületért, amely a leggyengébbekben és a legszegényebbekben is észreveszi az embert, aki mégis csak a legnagyobb érték minden idők minden társadalmában. A megújulásra és kiengesztelődésre pedig égető szükség van társadalmunkon belül, de a népek között is, itt, a Kárpát-medencében és az egész világon. Katolikus hitünk útmutatás és erőforrás számunkra. Ha Krisztust feltétel nélkül követjük, életünk érték lesz környezetünk és egész népünk számára, érték a világtörténelem számára is. A szentek alakjában Krisztus arca ragyog ránk az emberi élet millió helyzetében, a történelem számtalan pillanatában. Férfiak és nők, fiatalok és idősek, minden földrész és minden nemzet gyermekei megjeleníthetik ezt az örök arcot. Krisztus jelenléte pedig békességet, elpusztíthatatlan reményt és örömet ad a világnak. Az örök élet dicsőségének ígéretét és biztosítékát.

Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk!

Boldog Salkaházi Sára vértanú, könyörögj érettünk!

Mennyei Atyánk, szenteltessék meg a te neved!

Ámen.

​​Szent István Bazilika, Budapest
2006. szeptember 17

​​Schweitzer József, országos főrabbi

Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy a mai magasztos alkalommal az 1944. évi rémuralom napjaiban mártírhalált szenvedett Salkaházi Sára emlékezetét néhány szóban a zsidó felekezet iránta érzett hálájával, tiszteletével és nem múló emlékezetével egészítsem ki.
Ezeket a rettenetes időket magam és – mint diákleány – feleségem is itt éltük át az ártatlanok vérétől pirosló gyásztéren, Budapesten. Személyes tapasztalatból tudom, és velem együtt tudják az akkor itt élt sorstársaim és minden tisztességesen és emberségesen gondolkodó ember, hogy milyen veszedelmes és hősies feladat volt akkor zsidókat segíteni, még inkább menedéket nyújtani a reájuk leselkedő száz halál elől.
Egy akkoriban élt erdélyi magyar-zsidó írónő írta: szeretni mindig lehet. Tegyük hozzá: akkor szeretni és szeretetből, szolidaritásból cselekedni, zsidó életeket menteni példátlan hősiesség volt.
Mi adhatott Salkaházi Sárának erőt életmentő, hősies cselekedetéhez? Úgy vélem, mélységes istenhitét a zsoltárból is merítette, amely így szól: „ha a halál völgyében járok is, nem félek a rossztól, mert Te, Istenem, ott is velem vagy.”
Hitéből eredően magas fokon, mindhalálig teljesítette a szeretet parancsát. Emlékezem azokra is, akik vele egyszerre szenvedtek halált a Duna hullámsírjában. Bernovits Vilma hitoktatónő és három zsidó asszony. Közülük kettő nevét tudjuk, egy névtelen.
Az egyik halált szenvedett asszony Izraelbe jutott leánya már 1968-ban kezdeményezte Salkaházi Sára nevének megörökítését a Jád Vásem Jeruzsálemi Intézetnél, melynek feladata egyrészt a holokauszt tudományos kutatása, másrészt azon nem zsidó személyek nevének és emlékének megörökítése, aki zsidó felebarátaik életét akár saját életük kockáztatásával vagy feláldozásával mentették. Eképpen Salkaházi Sára embermentő cselekedetét Izrael népe már a megindult vizsgálat eredményeként 1972-ben megörökítette, arról ünnepélyes dokumentumot bocsátott ki, és Salkaházi Sára emlékére a Világ Igazainak ösvényén emlékfát ültetett. Még előbb kötelességből és lelkéből fakadóan tette ezt a magyar zsidóság, emléktáblával jelölve meg mártíriuma budapesti színhelyét.
Idézzük fel tiszteletreméltó emlékét azokkal a szentírási szavakkal, melyek a nevét megörökítő dokumentumon is olvashatóak.
Ve nátáti láhem jád váem áser jo nitáret.
Maradandó nevet és emléket adok néki; el nem pusztítható sohasem.  

​Szent Erzsébet-székesegyház, Kassa
2006. november 24

​Excellenciás Érsek Úr, Paptestvérek, Kedves Hívek!

Boldog Salkaházi Sára testvérre emlékezünk szülővárosában, a számára annyira kedves és fontos Kassán. Ebben a városban látta meg a napvilágot 1899 május 11.-én. Szülei, mert a legjobb nevelést akarták biztosítani tehetséges gyermekük számára, a kassai Orsolyitákhoz adták iskolába. Salkaházi Sára rajongva szereti Rákóczit, a bujdosó fejedelmet, akinek hamvai száz esztendő óta abban a Székesegyházban nyugszanak, amelyet annak a Szent Erzsébetnek szenteltek, akinek idén ünnepeljük születése nyolcadik centenáriumát. Boldog Salkaházi Sára még az iskolapadban ül, amikor megírja első cikkeit, amelyeket a legszínvonalasabb kassai lapban, az „Esti Újság”-ban közöl. A olvasók közül senki sem sejti, hogy írójuk egy húszon inneni fiatal lány.

Mint tanítónő, könyvkötő tanonc, majd könyvkötő segéd, ebben a városban szembesül a szociális problémákkal, keresi a mélyebb összefüggéseket, a szegénység, az elmaradottság igazi gyökereit, itt válik érzékennyé a szociális problémák iránt. Ebben a városban ismerkedik meg a Szociális Testvérek munkájával.

Kassa Boldog Sára testvér életében a szenvedélyes szeretet városa. Honnan származik ez a szenvedélyesség? Talán az „aranyos mamácskától”, ahogy édesanyját nevezi, aki férje korai halála után egyedül vitte a Schalkház Szállodát és egyedül tartotta el jövedelméből. Tény, hogy amikor már Budapesten él, Sára testvér „berzenkedő kassai öntudattal” így utasítja vissza kritikusának vádjait: „Mit tudja azt a jó kritikus, hogy mi az: Kassa! Azt csak az őslakos kassaiak tudják. … Minden igazi kassai mindörökké szerelmese Kassának.”

Ez a „berzenkedő kassai tudattal” bíró lány sok mindenre taníthat bennünket.


​​1)​ Boldog Sára testvér hív bennünket a hazug ideológiákkal szembeni szabadságra.

Még Kassán megfogalmazódik benne az elhatározás: egész életével küzdeni fog a szegénység, a nyomor, a társadalmi igazságtalanság ellen. Szociális és jóléti %%%. Ez a felismerés viszi el a Szociális Testvérek Társaságához.

Amikor Hitler a háború első éveiben sorozatos győzelmeket arat, s Magyarországon propaganda indul a „visszanémetesítés”’ érdekében: „Legyünk büszkék rá, ha a diadalmas német néphez tartozunk! Vegyük vissza a régi, eredeti német családnevet!”, ő kilép az ideológia vonzásából. 1943 március 10.-én a kassai anyakönyvbe bejegyzik: Schalkház Sára a mai napon nevét Salkaházira magyarosította.

1936-ban ezt írja naplójába: Vágyódjál a vértanúság iránt, s ha ezt, mert Isten különleges szeretete volna, nem kaphatod meg, legalább a szentek vértanúságát éld.”

A német bevonulás után Boldog Sára testvér megnyitotta a Bokréta utcai Munkásotthont az üldözöttek előtt. A testvéreket meggyőzte arról, hogy ezt esetleg a saját élete kockáztatásával is meg kell tenni.

Erdő Péter bíboros a boldoggá avatási szentmisében így fogalmazott: a boldoggá avatás „állásfoglalás a katolikus egyház részéről, hogy ez volt azokban a drámai időkben a helyes magatartás. Egyben iránymutatás is, hogy konfliktushelyzetekben és a mindennapokban is azt kell keresni: mi Jézus Krisztus akarata életünk alakítását illetően.”

Boldog Sára testvérnek, a huszadik századi egyháztörténetünk egyik legrokonszenvesebb hősének, még halálában is küzdenie kellett a diktatúrákkal. A magyar történelem sajátos fintora, hogy a szociálisan elkötelezetett, tudatosan náciellenes Salkaházi Sára hősi példáját az ateista %%% igyekezett elhallgatni, mint annyi más olyan személyt és intézményt, akik vállalták a zsidók és más üldözöttek megmentését. A magát szocialistának tekintő pártállam a katolicizmus szociális vonulatát különösen kényelmetlennek találta, céljainak jobban megfelelt a konzervatív, a modern élettől elzárkózó egyház képe. Ha a „népi demokrácia” évtizedeiben nem is volt mód a boldoggá avatás ügyének kezdeményezésér, tisztelete mégsem halványult el. Ideológiák és diktatúrák változnak, Boldog Sára Testvér hősi példája pedig egyre ragyogóbban világít.

A huszadik század az ideológiák százada volt. A huszonegyedik század keresztényének feladata kiszabadulni az ideológiák fogságából, s mint Boldog Sára Testvér, hűségesen %%% Krisztusba, aki az %%%.


​​2)​ Boldog Sára Testvér hív bennünket a nemzetek közti kiengesztelődésre

A népek közötti kiengesztelődés égetően szükséges egy társadalmon belül, de nemzetek között is. Schlachta Margitot, a Szociális Testvérek Társaságának alapítóját, akire Sára testvér annyira feltekintett, egy alkalommal megkérdezték: „Miért védi a zsidókat,” „Én a keresztényekkel akartam megértetni, hogy mire kötelezi őket vallásuk, hogy Krisztus a feltétel nélküli felebaráti szeretetet tanította, ebből következik az embertársak jogainak védelme úgy, ahogy a Tízparancsolatban áll.” Salkaházi Sára megérti az alapító szándékát. 1944-ben, amikor a sajtó, a rádió tele volt antiszemita propagandával, s mindennél veszélyesebb volt zsidó ismerősökkel, barátokkal mutatkozni, Sára testvér %%% mutatkozik a sárga csillagot viselő, üldözött, halálra keresett honfitársaival, hanem, mint már mondtuk is, lakását is megosztotta velük.

A zsidóság melletti hősies kiállásáért a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet 1972-ben felvette a „világ igazai” közé.

Boldog Sára Testvér nem csak a zsidóság felé nyitott. Szolidáris távoli földrészek emberei felé éppúgy, mint az egymástól távol élő magyarság iránt. 1937-ben Brazíliába jelentkezik missziós munkára, amit elöljárói el is fogadnak, de, mert nem volt magyar állampolgár, mégsem indulhatott Latin-Amerikába. Szerzetesi évei alatt hol Kárpátalján, hol Komáromban, hogy Budapesten teljesít szolgálatot. Gyermekkonyhát, szegényházat felügyel, családokat látogat, kurzusokat szervez, előadásokat tart, kegytárgyüzletet vezet, lapot szerkeszt. Ahol és ahogy tud segít.

Boldog Sára Testvér útját, a kiengesztelődés ösvényét járjuk, amikor ebben az órában együtt ünnepelünk, emlékezve, amikor idén nyáron a Szlovák és a Magyar Püspöki Kar megkövette egymást a két nép ellen elkövetett vétkekért. Ez a gesztus, ahogy Erdő Péter bíboros atya egyik interjújában mondta, „több a puszta bocsánatkérésnél. A két Katolikus Püspöki Kar között ez tanúságtétel a közös hitről, elköteleződés a közös értékek mellett.”

Az elmélyült keresztény hit nyitottá tesz bennünket a másik ember iránt és képessé tesz mindnyájunkat tanúságot tenni közös hitünkről, közös értékeinkről. Az emberség és szeretet képes összekötni egymással a népeket. Ezért igaz az állítás: a nagy keresztény példaképek sohasem szűkíthetők egyetlen nemzet keretei közé.​​

​​3)​ Boldog Sára testvér kitartó keresésre, küzdelemre hív minket

1944 december 27.-én a nyilasok körbefogták a Szociális testvérek Társaságának Bokréta utcai házát, amely Sára testvér vezetése alatt állt. Zsidók után kutattak. Öt gyanús személyt őrizetbe vettek. Sára testvér éppen nem tartózkodott a házban. Csak a razzia végére ért oda. Kikerülhette volna a letartóztatást, de nem tette meg. Belépett a házba. Védeni próbálta munkatársait és védenceit. A nyilasok őt is elvitték. Szemtanúk szerint mind a hatukat mezítelenre vetkőztették és a Dunába lőtték. A kivégzés előtt Salkaházi Sára keresztet vetett. A visszaemlékezések szerint, ekkor érték a gyilkos golyók.

A boldoggá avatás kapcsán Salkaházi Sára életének ez a legutolsó szakasza kerül reflektorfénybe. Pedig életének ezt az utolsó állomását megelőzte a tudatos és önként vállalt készület.

Alleluja! Ecce ego, mitte me! Íme, itt vagyok engem küldj! – hangzott szerzetesi fogadalmának az 1940-ben választott jelmondata.

Engem küldj! Sokáig kereste, hová kell indulni. 29 évesen kezdte meg az újoncévet. Életének nehéz váltása volt ez. Nem véletlenül írja 1930-ban naplójába: „Két évvel ezelőtt még cigarettázó, mulatozó, cigánnyal húzató, könnyelmű ember voltam.” Lelki naplójából nyomon követhetjük, hogyan formálta át magát, míg tehetségét, életenergiáját Krisztusnak szentelte. „Akarok-e szabad lenni? – Akarok és akarom, Krisztusom! Igen, kezedbe, tenyeredbe teszem szívemet! Szabadíts meg! Tégy egészen szabaddá, hogy egészen a Tied lehessek” – jegyezte fel lelki naplójában.

1943-ban elöljárói engedélyével tudatosan ajánlja fel életét különösen a betegek, a gyengék és az öregek védelmében:

„Legkegyelmesebb Atyám! Aki engem végtelen szeretetből megteremtettél, és jóságos irgalmadból gyermekeddé fogadtál… Aki nekem, méltatlannak a hívatás kegyelmét és a Társaságot ajándékoztad… Én ma a Társaság és a testvérek iránti hálából felajánlom magam, mint a Társaság áldozatát. Fogadd el az én halálomat minden fájdalmával együtt váltságul a testvérek, különösen az öregek, a betegek és a gyengék életéért.”

Sugallat? Előérzet? Sára testvér lett a Társaság egyetlen mártírja.

A szent – mondja egy bölcsesség – átlagember, de átlagembervoltát az átlagembernél keményebben formálja. Így lett Salkaházi Sárából, Kassa szülöttjéből, szent, s ezen az úton mi, átlagemberek is szentekké.

Befejezésül Erdő Péter bíboros atyának a boldoggá avatáson mondott beszédéből idézek:

Szükségünk van Sára Testvér példájára, az idei jubileumi évben különösen is. Nemzetünk lelki megújulásáért imádkozunk az engesztelés és kiengesztelődés jegyében. Azért a megújulásért, amely csak igazságban, igazságosságban és szeretetben lehetséges, azért a lelkületért, amely a leggyengébben és a legszegényebben is észreveszi az embert, aki mégiscsak a legnagyobb érték minden idők minden társadalmában. A megújulásra és a kiengesztelődésre pedig égető szükség van társadalmunkon belül, de a népek között is, itt, a Kárpátmedencében és az egész világon.”